Amit a Rhodimet® AT88-ról tudni érdemes

Cikkünk a Baromfiágazat 2018 decemberi számából Az Adisseo France S.A.S 1990 óta gyárt folyékony metionint a spanyolországi Burgosban, Rhodimet AT88 néven. Mára mintegy 20 milliárd brojler számára készül takarmány folyékony metionin felhasználással és a nemzetközi takarmánypiac közel 40%-a folyékony formátumban dolgozza be a metionint. Az Adisseo három kísérletet állított be a CERN (Center of Expertise…

Isztambul – Adisseo disztribútori találkozó November 27-30.

Isztambul, 2018. november 27-30. Adisseo szakmai út, fókuszban az Alterion Krakkó és Belgrád után a Hungária együttes által is megénekelt Isztambulba szólt a jegyünk november végén, ahol ismét találkozhattunk közép-európai kollégáinkkal és lehetőségünk volt átbeszélni a vitamin – és aminosavpiac, illetve a kiegészítő termékek helyzetének alakulását. A 2019-es tervek mellett bővebben egyeztettünk az új probiotikumról,…

EuroTier, Hannover November 12-15.

Állattenyésztési szakkiállítás, Hannover, 2018. november 12-15. Idén is ellátogattunk a világ vezető állattenyésztési szakkiállítására Hannoverbe, melyet kétévente rendeznek meg. A világszerte híres kiállítás monumentalitásáról tesz tanúbizonyságot, hogy több, mint 2000 kiállító és 30 épület szól kizárólag a baromfi-, sertés- és szarvasmarhatartásról, az akvakultúráról, valamint az ezekhez tartozó műszaki berendezésekről, bioenergiáról. Az innovációk egyike az Alterion…

Burgosi kaland

Burgos, 2018. október 16-18. Az október sem múlik el programok nélkül. Az Adisseo cég szervezésében ugyanis Burgosba utazhattunk 2 partner céggel, akik már használják vagy használni készülnek a folyékony metionint. Az utazás apropója ugyanis a burgosi folyékony metionin gyár látogatása és a felhasználással kapcsolatos információk összegyűjtése volt. Folyékony metionin Burgosból, az Adisseotól Az Adisseo 1990…

Baromfitermelés eredményesen 2018 – Szimpózium, Lurdy Ház

Baromfi szimpózium, Budapest, 2018.10.02 Az őszi „konferencia szezont” a Baromfi szimpózium nyitotta meg, melyen kis csapatunk is részt vett. Az Adisseo képviseletében pedig Miguel Colilla Sanchez kollégánk tartott előadást az antibiotikum csökkentés lehetőségeiről a baromfi takarmányozásban. Az idei szimpózium anyaga is megfelelő precizitással lett összeválogatva, hiszen olyan témákról hallhattunk, mint a brojler teljesítmény növelés genetikai…

NSP bontós enzimek által közvetített prebiotikus hatás brojlercsirkékben

Cikkünk a Baromfiágazat 2018 szeptemberi számából Az NSP-enzimek (karbohidrázok) a gabonafélékben található nem keményítő poliszacharidokat bontják, amely során rövid láncú arabinoxilánok keletkeznek. Yacoubi és munkatársai (Adisseo, INRA, Genti Egyetem 2018) kísérletei során ezen molekulák prebiotikus hatására derítettek fényt, amely a bél mikroflóra kedvező befolyásolása révén a brojlercsirkék teljesítményének fokozását eredményezte.  Rovabio Advance a széleskörű NSP-bontó…

A hőstressz és az ellene való védekezés lehetőségei (sertés és kérődzők esetében)

XXVII. Farmer Expo , Debrecen, 2018.08.31. Előadást tartottak a NeoCons munkatársai is A NeoCons Plus Kft. munkatársai két előadást tartottak a Debrecenben megrendezésre került XXVII. Farmer Expo szakmai konferenciái során, egy húsbavágóan aktuális témát boncolgatva, a globális klímaváltozás egyenes következményeként hazánkban is jelentkező hőstressz haszonállatokra gyakorolt hatásairól és az ellene való védekezés lehetőségeiről. A sertéstenyésztési…

Mellettünk robbant fel egy vitaminbomba

2018.08.08. Az alapanyagpiacon több alkalommal találkozhatunk hiánnyal, melyek hatalmas árrobbanást generálnak akár vitamin, akár aminosav, de nem ritkán a szerves savak piacán is. Ezt részben azzal érte el az ágazat, hogy nem korlátozta a kínai alapanyag termelés növekedését. Így elmondható, hogy a piac kiszolgáltatottá vált az ázsiai régiónak. Manapság a vitaminok, mikroelemek, aminosavak és az…

Innovatív megoldások napjaink intenzív sertésfajtái számára: küzdelem a hőstressz ellen – 2.rész

2018.07.30 Együttműködés a dán R2Agro A/S céggel A NeoCons cég fő mottója alapján – „Kiegészítjük egymást!” – arra törekszünk, hogy minél hatékonyabb szakmai háttérrel és innovatívabb módon támogassuk partnereinket az állattartás sokoldalú kihívásai közepette. Ennek érdekében született a dán R2 Agro A/S céggel való közös együttműködésünk, amelyről előző cikkünkben (https://www.neoconsplus.hu/innovativ-megoldasok-napjaink-intenziv-sertesfajtai-szamara-malacneveles-1-resz/) már olvashattak. Akkor a fiaztatóban felmerülő kérdések boncolgatásán…

Újra Belgrádban kongattuk a harangokat

Belgrád, 2018.07.3-5. Az Adisseo disztribútori találkozójára Belgrádban került sor Július elején az Adisseo ismét Belgrádban rendezte meg soron következő disztribútori találkozóját. A röszkei átkelőn gyorsan átjutottunk, így közel két óra alatt már Belgrád belvárosában kerestük a találkozónak otthont adó hotelt és konferenciaközpontot. Mivel korábban egyikünknek sem volt még lehetősége mélyebb benyomást szerezni a szerb fővárosról, így fotókról…