A mikotoxinok és kedvezőtlen hatásaik – III. rész

Mikotoxin volt, van és lesz, és nem csak az állataink érintettek. Az első két részben a mikotoxinok kialakulását, és általános jellemzőit foglaltuk össze. A mostani cikk témája a főbb mikotoxinok hatásainak bemutatása. Aflatoxinok A legnagyobb figyelem ezeket övezi, hiszen a tejben, illetve a tojásban megjelenő AFM1 metabolitnak közegészségügyi jelentősége van. Az Aspergillus flavus és A.parasiticus…

A mikotoxinok és kedvezőtlen hatásaik – I. rész

Mikotoxin cikksorozatunk I. része A mikotoxinok régóta problémát jelentenek az élelmiszer- és takarmányipar számára. Tágabb értelemben az emberiség számára, hiszen az élelmiszerek (pl. bab, mogyoró, gabonák, tej, almalé, kávé, fűszerek stb.) kb. 50%-os arányban fertőzöttek valamilyen mikotoxinnal. E vegyületek történelmi szerepe is érdekes, például a salemi boszorkányok esetében, akiket az ördög az anyarozsban található alkaloidok…

A mikotoxinok okozta kiesések a szarvasmarha állományokban és lehetséges kezelési stratégiáik

2020. október 29. A 2019-es év a fuzárium penészgombák tekintetében kockázatosnak bizonyult, mivel májusban országszerte egy napon belül egymást követték a meleg, napsütéses és a rendkívül csapadékos időszakok. A meleg és párás klimatikus viszonyok pedig „kedveznek” a penészgombák mikotoxin termelésének. Az idei év aratásait követően a gabonák esetében a vártnál kedvezőbb terméshozamokkal találkozhattunk, táplálóanyag-tartalmak tekintetében ez…

A sertések mikotoxikózisa és a vele szembeni, takarmányon keresztüli védekezés lehetőségei

2020. október 21. A fuzárium penészgombákról A 2019-es év a fuzárium penészgombák tekintetében kockázatosnak bizonyult, mivel májusban országszerte egy napon belül egymást követték a meleg, napsütéses és a rendkívül csapadékos időszakok. A meleg és párás klimatikus viszonyok pedig „kedveznek” a penészgombák mikotoxin termelésének. Az idei év aratását követően a vártnál meglepően kedvezőbb terméshozamokkal találkozhatunk. Azonban a…

A mikotoxinok és hatásaik az állatállományra

2020. október 16. Az idei betakarítások után már látható, hogy heterogén a toxinszennyezettség: vannak olyan országrészek, ahol se a búza, se az árpa nem mutat mikotoxin szennyezettséget,  míg más területeken még a tritikálé és a szója is, sőt ahol több eső esett, ott a kukorica is érintett lehet. Határérték feletti fuzárium toxinokat találtak a gabonában és a kész takarmányokból is mutattak ki…

Mikotoxinok – globális probléma, állandó aktualitással

2020. agusztus 18. A mikotoxinok és a fonalas gombák A mikotoxinok fonalas gombák által termelt másodlagos anyagcseretermékek, amelyek a különböző állatfajokra és az emberre más-más hatást gyakorolnak a koncentrációjuktól, a molekuláris szerkezetüktől, egyéb szennyező anyagok jelenlététől, a környezeti viszonyoktól és számos olyan tényezőtől függően, amelyeket ma még nem ismerünk biztosan, de mindenképpen kockázatot jelentenek a…

Mycowatch® applikáció a mikotoxinok monitorozására

2020. augusztus 05. Amiért hasznos a Mycowatch® applikáció A Mycowatch® applikáció egy megbízható és könnyen használható eszköz, amely segít a mikotoxinok megfelelő monitorozásban. A Mycowatch®  lehetővé teszi a mikotoxin szennyeződés kockázatának értékelését a különböző alapanyagok és a késztáp szennyezettségi szintjének függvényében. A program az alapanyagok esetén 88% szárazanyag-tartalommal kalkulál.  Figyelembe veszi az aflatoxint, ochratoxint, fumonizint,…

T5X – sokkal több mint toxinkötő

2020. július 16. A mikotoxinok elleni védekezés már az év minden időszakában aktuális és kiemelten kezelendő téma. Évről évre egyre szennyezettebb a gabona, amit a  fajta jellege, a fajta igényeinek megfelelő termesztési környezet, az időjárás és nem utolsó sorban az emberi odafigyelés mind a betakarítás, mind a tárolás során együttesen és külön-külön is befolyásolnak. A mikotoxinok…

Mikotoxinok, avagy mindennapi problémáink oldd meg nekünk ma!

2018.04.25. A mikotoxinok a penészgombák szekunder anyagcseretermékei, amelyek az emberre és állatokra gyakorolt ​​hatásait tekintve elég sokrétűek. Az 5 fő azonosított mikotoxin család az aflatoxinok, ochratoxinok, fumonizinok, zearalenonok és trichotecének (DON, T2, H-T2 stb.), amelyek sok szaporodásbiológiai és gazdasági problémát okoznak a termelőknek és állataiknak egyaránt. A mikotoxin általában szántóföldön képződik, de kialakulhatnak betakarításkor, szállításkor…